Üdv!

Amikor először elgondolkoztam a kérdéseken; hogy mi az életem értelme vagy; hogy mi lesz a halál után; nagyon szerettem volna hinni valamiben. Valamiben; ami nem egy kiábrándító választ ad; hogy semmi értelme az egésznek. Láttam a szüleimet; ahogy teljes szívükkel és életükkel hisznek Jézusban. Próbáltam én is felvenni a fonalat és úgy élni mint ők; de nem igazán ment. Sokáig az volt bennem; hogy mi van ha ez az egész csak egy önmegnyugtatás azért; hogy ne kelljen szembenézni a valósággal; hogy az életnek tényleg nincs semmi értelme. Isten viszont találkozni akart velem és elmondani azt; hogy csak hinnem kell benne és abban; hogy ő elküldte a saját fiát Jézust; hogy meghaljon az én bűneimért is és; hogy vele értelmet nyer minden. Én megtettem és ezt soha nem fogom megbánni.

Hívő családban nőttem fel, ahol az Úr igéjét naponként olvasták és az szerint igyekeztek élni. Jó példa voltak előttem a nagyszülők és szüleim is. Ahogy növekedtem, kísértések engem is követtek, de volt hova fordulni segítségért, bűnbánatért. Jópár igehirdetés elhangzott, mikorra megértettem a lelkem megmentését. Így szólt hozzám: „Akié a fiú, azé az élet. Aki mindvégig kitart az üdvözül.” Jn 5,12. És fel kell készülni, hogy ha a hite miatt bántást, üldözést, szenvedést kell elhordozni, mindezek között megálljon. Segítő kezek mindig vannak és lesznek. Ebben a hitben élem az életem naponként hálaadással már 60 éve. Imádkozom azért, hogy kitartó legyek mindebben, hogy elköltözésem is az Úrban mehessen végbe.

Keresztény családban nőttem fel, sokat hallottam Istenről, otthon és az iskolában is, ami segített, hogy a helyes úton maradjak. Nem éreztem magam bűnösnek, sokáig tartott mire megértettem, hogy Jézus az én bűneimért is meghalt. „Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53:5) Ez az igevers volt az, ami ráébresztett a bűneim súlyára, és elfogadtam Jézust megváltómnak. Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam Isten hűséges szeretetét abban is, hogy kitartott mellettem, türelmesen várt míg, meghozom a döntést, hogy átadjam az életemet neki.

Egy olyan családba születtem bele, ami nem volt keresztény. Kisgyerekként sok olyan dolgot kellett átélnem, amik rendkívül rossz hatással voltak rám. Mindezek elől egy általam kialakított képzelet világba menekültem. Az én életemben is megvolt ez az úgynevezett Isten alakú űr, és azt hittem, hogy Jézus pótolható. A gyülekezetbe megtérésem előtt is voltam többször. Üldögéltem de nem értettem igazán. Aztán 2017 augusztusában a vépi gyerektáborban tértem meg és adtam az életem Jézusnak. Megismeretem az Ő szeretetét és azt, hogy Ő nem vádol. Megértettem azt, hogy Ő értem és értünk halt meg a keresztfán. Betöltötte az Isten alakú űrt az életemben. Őt követem és minden nap megtapasztalom az Ő szeretetét és kegyelmét.

Nem hívő családba születtem, de békében nevelkedtem. Mindig hittem, hogy van embernél hatalmasabb erő, aki vezet minket, de sosem neveztem Őt meg.Tenyerén hordott az Úr, bár nem kértem és nem kerestem. Visszanézve látom, hogy minden lépésemben, minden botlásomban mellettem volt. S minden arra irányult, hogy szívvel megtaláljam Őt, nevén nevezzem, és hálát adjak neki. Szeretetét kifejezte azokon az embereken keresztül is, akik körbevettek, akik segítettek. A keresésben őszinte támogatást kaptam feleségemtől, aki egy Alpha kurzusra is elhívott. S életem legnehezebb pillanatában, mikor minden elveszni látszik, mikor érzem, hogy mindennek vége, s innentől semminek nem lehet értelme, "mikor a lelkem roskadozva vittem", akkor csendesen, mint egy apa, apa helyett "átölelt az Isten."

Keresztény családban születtem és fiatal korom óta járok gyülekezetbe. 10 éves korom körül döntöttem el, hogy beszeretném fogadni Jézust a szívembe és ez az évek során csak erősödött bennem, míg pár évre rá bemerítkeztem. Aztán ahogy elkezdtem a gimit, eluralkodott rajtam a megfelelési kényszer, mind embereknek, mind iskolának. Nagyon sok kudarc ért ebben az időben és kezdtem azt érezni, hogy semmihez sem vagyok elég jó, még Isten szeretetére sem vagyok méltó. Megpróbáltam egy “tökéletes” álarcal megfelelni mindenkinek. Majd ugyanabban a táborban, ahol megtértem, első este pont arról volt szó, hogy Isten szeretete állandó, elé sosem lehet olyan álarcot mutatni, ahol nem látná az igazi érzéseimet, mégis velem volt minden kudarcomnál, és vár rám. Ezután hihetetlen felemelő így Istenhez fordulni minden kétség nélkül.

Ateista voltam, mindent elutasítottam, ami Istennel kapcsolatos. Pedig Ő szólt hozzám, többször is, mások által. (A hit hallásból van.) A feleségem már megtért, amikor udvarolni kezdtem neki. Akkor mentem először a Kaposvári Békevár gyülekezetbe, 1998-ban. A korábban elvetett magok egyszerre csírázni kezdtek, egyre növekedtek. Azért voltak harcaim Jézusért, de Ő sosem veszít, mindig győztes. Átadtam az életemet neki, és ez volt a legjobb döntésem, amit valaha hoztam. Őt követni harcokkal jár most is. Nem vagyok hibátlan én sem. Azért van szükségem a kegyelemre. Ez tart meg minden nap. Róma 6,14 „Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek."