Újra nyitunk!

Gyülekezeti épület, tavaszi napsütésben

Kedves testvéreink, barátaink!

Most (május 16-án 10 órakor) vasárnappal újra tudjuk kezdeni a nyilvános istentiszteleteket. Sokan átestünk már a betegségen vagy oltásokkal kaptunk védettséget, így biztonságosabb lehet a találkozás.

Nagy szeretettel kérjük, hogy most is legyünk mindannyian türelmesek és szeretetteljesek egymás felé ebben az élethelyzetben, hiszen az mindannyiunk számára ismeretlen. Ahogy Pál írta a Rómabelieknek (Róma 14:1-12), hogy legyünk elfogadó szeretettel egymás felé az étel tekintetében, ebben a helyzetben nagyon hasonlóan kell élnünk. Nem elítélve azt, aki úgy ítéli meg, hogy már örömmel tud jönni találkozni, és azt sem, aki még nem jön, mert idő kell hozzá, hogy felbátorodjon, vagy meglegyen az oltás utáni védettsége, vagy akár valaki még abban is bizonytalan, hogy egyáltalán elfogadja a védőoltást. 

Fogadjuk el egymást ebben! 


Aki jön az istentiszteletre, azokat kérjük, hogy a következőket mindenképpen tartsa tiszteletben:

  • Belépésnél használjunk kézfertőtlenítőt (érintés nélkül használható)
  • Az épületben is maszkviselést kérünk minden 6 év feletti személytől (kivéve azok, akik éppen beszélnek, énekelnek mikrofonnál)
  • Kerüljük a fizikai érintkezést! Ne legyen kézfogás, ölelés, puszi!
  • Tartsuk be az 1,5 m távolságot! (Egy háztartásban élőkre ez nem vonatkozik)
  • Aki lázas, vagy köhög, semmiképpen ne jöjjön, interneten kövesse az alkalmakat!

Az Úr legyen velünk!

Oszd meg másokkal!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: pocket
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: email

Adó 1 százalék felajánlása

Újra itt van az adóbevallások ideje. Ha hasznosnak találja az általunk végzett tevékenységet, kérjük támogasson minket! Önnek csak egy kis fáradtságba kerül, számunkra mégis nagy segítség.

Az SZJA 1+1 százalékáról rendelkezhet az adóbevalláskor.

Ha idén Ön is szeretné támogatni munkáját, amit a kaposvári gyerekek napközis táboroztatásában, egy szociális támogató iroda és egy tanoda működtetésében végez, a Békevár Alapítvány adószáma: 18773794-1-14. Az irodában jelenleg önkéntes munkások dolgoznak fizetés nélkül, így minden támogatás közvetlenül az általunk végzett tevékenységek fedezeteként használható fel.

Ha az egyházak számára adható 1%-ot is felajánlaná, ajánljuk egyházunkat. A Magyarországi Baptista Egyház gyülekezetein és intézményein keresztül az ország több mint 350 településén jelen van. A negyedik legjelentősebb egyházként sok tízezer emberrel van rendszeres kapcsolata. Szociális, közoktatási, felsőoktatási intézményeket tart fenn, miközben jelentős hitéleti és kulturális szolgálatot végez. Nemzetközi kapcsolatai szerteágazóak, hisz a baptisták 110 milliós családja világszerte aktív szerepet vállal a helyi közösségek építésében, a vallási és lelkiismereti szabadság képviseletében, valamint a Jézus Krisztusról szóló evangélium hirdetésében.

Ha idén Ön is felajánlaná az egyházak számára felajánlható százalékot  is, a Magyarországi Baptista Egyház technikai száma: 0286.

Köszönjük, hogy támogatja munkánkat! Örömmel vesszük, ha abba közvetlenül is bekapcsolódik.

Adó 1% technikai szám

Alpha kurzus

Az Alpha egy olyan évente egyszer ősszel megrendezett 10 részes programsorozat ahol a kereszténység alapjait lehet felfedezni. Minden alkalom egy étkezésből, egy előadás meghallgatásából és kiscsoportos beszélgetésből áll, ahol mindenki megoszthatja a gondolatait.

Témákból: Kicsoda Jézus? Miért halt meg Jézus? Hogyan lehet hitem? Miért és hogyan imádkozzam? Miért és hogyan olvassam a Bibliát? Hogyan vezet minket Isten?

Ha szívesen részt vennél a legközelebbi Alphán jelentkezz itt:  http://bit.ly/bekevaralpha3 

Facebook esemény:  Alpha kurzus

Békevár Óvoda

Óvodánk világnézetileg elkötelezett, keresztyén szemléletű óvoda (felekezetközi), de vallásos háttértől és felekezeti hovatartozástól függetlenül bárki jelentkezhet. Semmilyen gyülekezethez kapcsolódó programunk nem kötelező, de bármikor szívesen látunk a Békevárban családoddal együtt.

Óvópedagógusok és dajka visel gondot a gyermekekre. Két csoporttal működünk, folyamatosan várjuk a beiratkozókat.

Választható programok: ovis angol (Dora’s house), zeneovi, úszás oktatás, művészeti nevelés.

https://www.facebook.com/bekevar.ovoda

Istentisztelet Nagyatádon

Nagyatádon is van egy közösség. Ha ott élsz keresd Horváth András gyülekezetvezetőt: 20/886-2191

Ifjúsági program

Közösség Istennel és egymással. Ezt tartjuk fontosnak alkalmainkon és ezért is olyan változatosak. Minden szombaton 18:00-tól várunk téged is ifire, ha szívesen beszélgetnél más fiatalokkal a Bibliáról vagy csak érdekel, hogy mi is az a kereszténység. Sokat beszélgetünk, de jó sokat is játszunk együtt. Ha érdekelnek a programjaink, vagy csak szívesen néznél képeket az alkalmainkról, akkor kattints ide!

Házicsoportok

Beszélgetés, bibliatanulmányozás, imádkozás, közösség kis csoportokban magánházaknál. 

Érdekelne házicsoportban való részvétel? Jelentkezz: http://bit.ly/hazicsoport

Alapozó csoport

Ha valaki döntést hozott Jézus Krisztus követése mellett, és szeretné a bibliai alapokat jobban megismerni, később bemerítkezni, ebbe a csoportba várjuk. Folyamatosan be lehet kapcsolódni, a találkozók témája időközönként ismétlődik.

Bibliaoktatás gyermekeknek, tinédzsereknek

3-12 év között, az igehirdetés ideje alatt iskolaidőben

Istentiszteleteink

Vasárnap délelőtt 10 órától a Békevárban találkozunk istentiszteleten, ahol éneklünk, igehirdetést hallgatunk meg egy-egy biblia téma alapján, aztán beszélgetünk is egymással, akár egy kávé mellett.
Ha érdekel milyen szokott ez lenni, gyere el személyesen, vagy nézz bele a Békevár youtube csatornáján, hogy mi is történik itt.
Szeretettel várunk!