Mit jelent a bemerítés?

A bemerítést az Úr Jézus parancsa és a Biblia tanítása szerint gyakoroljuk, amikor olyan embereket merítünk vízbe (keresztelünk meg), akik Isten örömhírét, az evangéliumot megismerve hitre jutottak, saját döntésük alapján pedig el kívánják kötelezni magukat az Úr Jézus követésére és Isten családjához akarnak tartozni. A bemerítés azt szimbolizálja, hogy az ember, aki eddig bűneiben és bűneinek élt, eltemeti, halálba adja régi életét, és átadja élete irányítását Krisztusnak, hogy ő kezdjen vele egy új, Istennek tetsző és a bűn szolgaságától szabad életet (Róm 6:4-5). Nyilvános megvallása annak, hogy Jézus Krisztust választjuk életünk Urának és szeretjük őt annyira, hogy engedelmeskedünk neki ebben is.

Nem azért tesszük, hogy ő jobban szeressen, vagy mintha ezzel kiérdemelnénk, hogy a mennybe kerüljünk; nem, ez nem ment meg senkit a kárhozattól. Akkor miért tesszük? Mert Jézus ezt parancsolta az ő tanítványainak, hogy aki hisz a hirdetett evangéliumnak, azt meg kell keresztelni, majd tanítani kell.

Kaposvár Baptista Bemerítés

Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. (Márk 16:15-16.)

Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! (Máté 28:19-20.)

Az Úr Jézus tanítványainak nem azt mondta, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, így növelve az egyház létszámát, hanem hirdessék az örömhírt, Isten evangéliumát. Megértjük, hogy miért gyakorolják a népegyházak a gyermekek megkeresztelését, de elfogadni és egyetérteni nem tudunk a gyakorlattal. Nem látunk arra lehetőséget a Bibliából, hogy hit nélküli embereket (függetlenül az életkortól), keresztségre kényszerítsünk.

A bemerítkezés nem egy választható lehetőség a keresztyén ember számára, hanem Jézus Krisztus parancsa azok számára, akik megismerve az evangéliumot, életük Urává fogadták őt. Ha pedig már az elején kudarcot vallunk az engedelmes követésben, mi lesz majd a naponkénti önmegtagadással? Ha hiszed, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, aki téged is megváltott, bátorítunk arra, hogy merd rábízni magad Uradra és engedelmeskedj neki. Szeresd őt annyira, hogy komolyan veszed parancsát. Nem kell okoskodni, magyarázkodni, kifogásokat keresni, hanem egyszerűen megtenni és csak azért mert Ő mondja neked! Senki nem hihet helyetted és senki nem engedelmeskedhet helyetted. Ezért ha tényleg hiszel benne, engedelmeskedsz neki, ebben is!

Igehelyek, amik segítenek feltárni a bemerítés üzenetét: Kol 2:12Róm 6:3-5Gal 3:27ApCsel 2:41ApCsel 22:16Márk 1:4Márk 16:16

Írta: Nagy-Kasza Dániel, A Zápszonyi Imádság Háza Baptista Gyülekezet pásztora

Oszd meg másokkal!

Adó 1 százalék felajánlása

Újra itt van az adóbevallások ideje. Ha hasznosnak találja az általunk végzett tevékenységet, kérjük támogasson minket! Önnek csak egy kis fáradtságba kerül, számunkra mégis nagy segítség.

Az SZJA 1+1 százalékáról rendelkezhet az adóbevalláskor.

Ha idén Ön is szeretné támogatni olyan szervezet munkáját, ahol  a támogatás közvetlenül a tevékenységeket igénybe vevőkre van fordítva, önkéntesek dolgoznak, hogy minél több gyermek, fiatal és felnőtt számára segítséget nyújthassunk táboroztatásban, családi kapcsolatok erősítésében, szociális és mentális segítésben, akkor kérjük támogassa munkánkat!
Békevár Alapítvány adószáma: 18773794-1-14.

Ha az egyházak számára adható 1%-ot is felajánlaná, ajánljuk egyházunkat. A Magyarországi Baptista Egyház gyülekezetein és intézményein keresztül az ország több mint 350 településén jelen van. A negyedik legjelentősebb egyházként sok tízezer emberrel van rendszeres kapcsolata. Szociális, közoktatási, felsőoktatási intézményeket tart fenn, miközben jelentős hitéleti és kulturális szolgálatot végez. Nemzetközi kapcsolatai szerteágazóak, hisz a baptisták 110 milliós családja világszerte aktív szerepet vállal a helyi közösségek építésében, a vallási és lelkiismereti szabadság képviseletében, valamint a Jézus Krisztusról szóló evangélium hirdetésében.

Ha idén Ön is felajánlaná az egyházak számára felajánlható százalékot  is, a Magyarországi Baptista Egyház technikai száma: 0286.

Köszönjük, hogy támogatja munkánkat! Örömmel vesszük, ha abba közvetlenül is bekapcsolódik.

Adó 1% technikai szám

Alpha kurzus

Az Alpha egy olyan évente egyszer ősszel megrendezett 10 részes programsorozat ahol a kereszténység alapjait lehet felfedezni. Minden alkalom egy étkezésből, egy előadás meghallgatásából és kiscsoportos beszélgetésből áll, ahol mindenki megoszthatja a gondolatait.

Témákból: Kicsoda Jézus? Miért halt meg Jézus? Hogyan lehet hitem? Miért és hogyan imádkozzam? Miért és hogyan olvassam a Bibliát? Hogyan vezet minket Isten?

Ha szívesen részt vennél a legközelebbi Alphán jelentkezz itt:  http://bit.ly/bekevaralpha3 

Facebook esemény:  Alpha kurzus

Békevár Óvoda

Óvodánk világnézetileg elkötelezett, keresztyén szemléletű óvoda (felekezetközi), de vallásos háttértől és felekezeti hovatartozástól függetlenül bárki jelentkezhet. Semmilyen gyülekezethez kapcsolódó programunk nem kötelező, de bármikor szívesen látunk a Békevárban családoddal együtt.

Óvópedagógusok és dajka visel gondot a gyermekekre. Két csoporttal működünk, folyamatosan várjuk a beiratkozókat.

Választható programok: ovis angol (Dora’s house), zeneovi, úszás oktatás, művészeti nevelés.

https://www.facebook.com/bekevar.ovoda

Istentisztelet Nagyatádon

Nagyatádon is van egy közösség. Ha ott élsz keresd Horváth András gyülekezetvezetőt: 20/886-2191

Ifjúsági program

Közösség Istennel és egymással. Ezt tartjuk fontosnak alkalmainkon és ezért is olyan változatosak. Minden szombaton 18:00-tól várunk téged is ifire, ha szívesen beszélgetnél más fiatalokkal a Bibliáról vagy csak érdekel, hogy mi is az a kereszténység. Sokat beszélgetünk, de jó sokat is játszunk együtt. Ha érdekelnek a programjaink, vagy csak szívesen néznél képeket az alkalmainkról, akkor kattints ide!

Házicsoportok

Beszélgetés, bibliatanulmányozás, imádkozás, közösség kis csoportokban magánházaknál. 

Érdekelne házicsoportban való részvétel? Jelentkezz: http://bit.ly/hazicsoport

Alapozó csoport

Ha valaki döntést hozott Jézus Krisztus követése mellett, és szeretné a bibliai alapokat jobban megismerni, később bemerítkezni, ebbe a csoportba várjuk. Folyamatosan be lehet kapcsolódni, a találkozók témája időközönként ismétlődik.

Bibliaoktatás gyermekeknek, tinédzsereknek

3-12 év között, az igehirdetés ideje alatt iskolaidőben

Istentiszteleteink

Vasárnap délelőtt 10 órától a Békevárban találkozunk istentiszteleten, ahol éneklünk, igehirdetést hallgatunk meg egy-egy biblia téma alapján, aztán beszélgetünk is egymással, akár egy kávé mellett.
Ha érdekel milyen szokott ez lenni, gyere el személyesen, vagy nézz bele a Békevár youtube csatornáján, hogy mi is történik itt.
Szeretettel várunk!