RSS
Hírek

Bölcsis angol Kaposváron

2013-05-28

Angolóra már 0 éves kortól a Kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. 

 

Köztudott, hogy egy-egy készséget minél fiatalabban kezdünk el fejleszteni annál nagyobb eredmény érhető el felnőtt korra. Nincs ez máshogy a nyelvtanulással sem, ebben segít a szülőknek a kaposvári könyvtár Angol baba-mama klubja. Megnéztük, hogyan tanulnak az ovisok angolul a könyvtárban. A családias hangulatú, jókedvű angolórát láthatólag kedvelik a gyerekek, ahol sok ének és játék mellett sajátíthatják el a nyelvet. De, amit a legjobban vártak az afoglalkozás végi elmaradhatatlan mese.

 

"Pár éve tartok angolórákat gyerekeknek. Az ötlet a családomból jött, mivel apukám próbált minket németül tanítani és azt tapasztaltam, hogy míg én négy évesen már elutasító voltam ezzel a nyelvvel, addig a kistestvérem - akivel már egész kisbaba korától foglalkoztak németül is - természetesnek vette ezt a nyelvet" - mesélte el lapunknak Zvara Dóra, a klub vezetője. - "A havi egyszeri baba-mama klub ingyenesen látogatható a könyvtárban. Ez inkább kedvcsinálló, a szülők is láthatják hogyan lehet a gyereknek idegen nyelvet tanítani akár otthon is. A Megyei Könyvtár is segítségére tud lenni ebben a szülőnek, hiszen vannnak olyan kölcsönözhető idegen nyelvű könyvek, amik bölcsödés, óvodás korú gyerekeknek szólnak. Ezáltal a gyereknek természetesebb lesz az idegen nyelv is, hiszen játszva és nem tankönyvből tanulja azt. A saját gyerekeimen is tapasztaltam, hogy mivel egész kiskoruk óta foglalkozom velük angolul mára már szinte mindent megértenek és meg is mernek szólalni ezen a nyelven."


Zvara Dóra angolórája ingyenesen látogatható a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban, valamint szeptembertől a Petőfi utcában is lesz Baba-mama angol. 

 

(http://www.kaposvari-hirhatar.hu/hirek/bolcsis-angol-kaposvaron)


További információ a Baba-mama klubról hamarosan!







Olvass még:

Honnan tudhatom hogy létezik Isten?

2018-04-30

Bódi Mátyás rövid videókban foglalja az össze a legfontosabb istenérveket. Érdemes megnézni őket!

Ismerd meg a kezdeteket

2017-12-24

Mostanában a Mózes I könyvét olvassuk és ismerjük meg az istentiszteleteinken. Ezzel kapcsolatos a következő videó.

2017-es napközis tábor

2017-05-18

Idén is megrendezzük nyári napközis táborunkat a Békevárban.

Mit jelent a bemerítés?

2016-08-03

A bemerítést az Úr Jézus parancsa és a Biblia tanítása szerint gyakoroljuk, amikor olyan embereket merítünk vízbe (keresztelünk meg), akik Isten örömhírét, az evangéliumot megismerve hitre jutottak, saját döntésük alapján pedig el kívánják kötelezni magukat az Úr Jézus követésére és Isten családjához akarnak tartozni. A bemerítés azt szimbolizálja, hogy az ember, aki eddig bűneiben és bűneinek élt, eltemeti, halálba adja régi életét, és átadja élete irányítását Krisztusnak, hogy ő kezdjen vele egy új, Istennek tetsző és a bűn szolgaságától szabad életet (Róm 6:4-5). Nyilvános megvallása annak, hogy Jézus Krisztust választjuk életünk Urának és szeretjük őt annyira, hogy engedelmeskedünk neki ebben is.

Görög tábor 2016

2016-04-27

2016 nyarán is megrendezésre kerül napközis gyerektáborunk Kaposváron, a Béke-Füredi lakótelepen, a Békevár Alapítvány szervezésében. Többen szívesen visszajárnak már évek óta. A biztonság mellett természetesen arról is gondoskodunk, hogy gyermeke jól érezze magát.

Az 5 legtöbbet hallgatott tanítás a Békevárban 2015-ben

2016-01-19

Hallgasd és olvasd, tanulmányozd a Bibliát, mert aktuális válaszokat találhatsz benne az életed kérdéseire. A Békevárban elhangzott tanítások közül ezeket hallgattátok a legtöbbször a tavalyi évben. Hallgasd őket, akár először, akár újra!

Kaposvári Békevár Baptista Gyülekezet 2017 - Kaposvár Béke utca 30.  - kapcsolat@bekevar.hu - weboldal fejlesztő: Arteries Studio